Неделю венгерских стихотворений заканчиваем с произведением Дюлы Юхаса (Juhász Gyula) о любви.

Milyen volt...

Milyen volt szőkesége, nem tudom már,
De azt tudom, hogy szőkék a mezők,
Ha dús kalásszal jő a sárguló nyár,
S e szőkeségben újra érzem őt.

Milyen volt szeme kékje, nem tudom már.
De ha kinyílnak ősszel az egek,
A szeptemberi bágyadt búcsuzónál
Szeme színére visszarévedek.

Milyen volt hangja selyme, sem tudom már,
De tavaszodván, ha sóhajt a rét,
Úgy érzem, Anna meleg szava szól át
Egy tavaszból, mely messze, mint az ég.

Желтизну волос её...

Желтизну волос её не помню я,
помню колос желтый и лучистый
и, когда приходит лето на поля,
вспоминаю волос золотистый.

Глаз голубизну её не помню я,
синь небес осенних помню, знаю,
и, когда сентябрь летит в мои края,
я её глаза припоминаю.

Шелковых речей её не помню я,
но когда весной шумят потоки,
Анна, мне звучи, как прежде, речь твоя,
голос твой, как небеса далёкий.

(перевод Н. Чуковского)


#magyarversek@paprika_courses