Krasznahorkai László Nobel-díjas író úr, amikor beszél, jelen esetben, amikor nagyinterjút ad, akkor is olyan, mintha írna. Egészen pontosan mintha mesélne. És ez a szóban mesélés éppoly magával ragadó, mint az írásai (már akinek). Olyannyira az, hogy amikor az életéről vagy magáról vagy a gyengeségeiről beszél kendőzetlenül, akkor sem tudjuk pontosan, hogy mi valós és mi kitalált. Látszólag őszinte. Talán túlzottan is. Olyan, mintha ez az őszinteség is a mese része lenne. Mintha egy megírt karaktert látnánk, egy nagy írót, aki most kitárulkozik. Akinek minden vágya volt a Nobel-díj, de pózból mégsem örül neki. Aki számos nyelven árulja a könyveit, miközben szaroknak tartja azokat, de azért megsértődik, ha más is ezt gondolja róluk. Aki bájosan elkalandozik, és várja, hogy visszatereljék az eredeti témához. Aki a rosszhiszemű híresztelésekkel ellentétben látja a magyarok értékeit, jóllehet csak a mélyszegénységben élők összetartásában. Aki intellektuális, művelt vélemény álruhájában kötelezően orbánozik egy sort a legfelszínesebb proli szintjén. Aki Magyar Pétert megváltónak nevezi, de gyorsan helyreigazítja magát, hogy csak viccelt. Aki magasztosan a szakrális helyek szentségéről okít, de aztán a szerelmet puszta biológiai és fajfenntartási ösztönnek nevezi.

Szóval ez a Krasznahorkai László Nobel-díjas író úr is mintha egy szereplője lenne Krasznahorkai László Nobel-díjas író úrnak. Akit előre megírt, és akit most eljátszik. Az író úr mindenről tud beszélni, nem illetődik meg egy kérdéstől sem. Válaszaiban legtöbbször van valami, ami a szokványos interjúkhoz képest többletet ad, amin úgy elmerengünk, amiben mintha rejlene valami extra felismerés és belátás. De ez a többlet általában megtorpan annál a mélységnél, ami igazán fajsúlyossá, húsbavágóvá tenné megállapításait. Érezzük, hogy le akar nyűgözni, és hogy performansza lényege tulajdonképpen a lenyűgözés. És emiatt annyira nem is számít, hogy mit mond. Mert a nyelv neki egy hangszer, amin édes dallamot játszik, amivel megdöbbent és felvidít és elszomorít és elkápráztat. És éppen ezt szeretik úgy benne. Nem azt, ami valós és igaz, hanem hogy olyan valósnak és igaznak tűnik, hogy akár az is lehetne. Csakúgy, mint Krasznahorkai László Nobel-díjas író úr szépen megírt karaktere: Krasznahorkai László Nobel-díjas író úr.